A HELUZ vállalatról

HELUZ családi vállalkozás

1876 óta foglalkozunk téglagyártással. Jan Řehoř ebben az évben építette meg Dolní Bukovskóban az első kemencét, amelyben a kitermelt agyagból az első téglákat kiégette. Hosszú történet vette kezdetét ezzel, amelyre mindennap büszkeséggel tekinthetünk vissza. Már az első téglák kitűntek kiváló minőségükkel, és termékeink mindmáig keresett építőanyagok.

A családi hagyományt a kommunisták hatalomra kerülése szakította meg, akik 1950-ben államosították a téglagyárat. Több mint negyven évvel később azonban az alapítók örökösei visszaszerezték, a vezetését pedig vejükre, Vladimír Heluzra bízták. A helyi téglagyár ekkor kezdett európai szabású modern vállalattá alakulni. Az eredeti helyreállított gyár mellé fokozatosan csatlakozott a hevlíni és a libochovicei üzem. Dél-Morvaországban 2008-ban egy teljesen új gyár - a Hevlín II - épült, amely Európa legmodernebb és legnagyobb téglagyárai között foglal helyet.

 

Miért nem engedünk a téglából

A téglaagyag természetes anyag, egyedülálló tulajdonságokkal. Ha jól kiégetik, kőhöz hasonlóan kemény, ám légáteresztő marad. A HELUZ téglából épült házak nyáron hűtenek, télen pedig fűtenek. Kellemes és egészséges otthont kínálnak, alacsony energiaköltségek mellett.

Kevés építőanyag ment keresztül olyan gyors és forradalmi fejlődésen az utóbbi évtizedekben, mint az égetett tégla. Évszázadokon át csupán néhány típust gyártottak, szinte változatlan kivitelben. A HELUZ téglatermékek kínálata ma több száz különféle cikket számlál: Külső falazat építésére szolgáló téglák fantasztikus hőszigetelő tulajdonságokkal, akusztikus téglák belső válaszfalak építésére, kerámia födémek, áthidalók árnyékolástechnikához vagy kéményrendszerek. Minden a szerkezethez - a pincétől a kéményig.

 

Amire büszkék vagyunk

A HELUZ Csehország három legnagyobb építőanyag-gyártója között foglal helyet. A háromból az egyetlen, amely cseh családi vállalkozás. A vállalat jelentős munkaadó. Jelenleg több mint 340 alkalmazottat foglalkoztat. Azt is nagyra értékeljük, hogy sorainkban egy család több generációja is helyet foglal. Ez is a HELUZ iránti bizalom tanúsága számunkra - hogy megbízható és tisztességes munkáltatónak tekintenek minket. Gondoskodunk alkalmazottainkról, és hasonló felelősségvállalást tanúsítunk környezetünk iránt.

A HELUZ hosszú évek óta partnere a Portus alapítványnak, amely mentálisan sérült emberekről gondoskodik. Az egyedülálló anyákat felkaroló Fandi mámám szervezet tevékenységét is támogatjuk. Társfelelősséget vállalunk a jövő építőipari szakembereinek és kőműveseinek szakmai színvonaláért is. Együttműködünk szakirányú főiskolákkal, szakközépiskolákkal és szakmunkásképzőkkel. A diákoknak ingyenesen rendelkezésére bocsátjuk a STAWEBNICE című interaktív oktatási segédletet és a HELUZ 3D HÁZ virtuális építőprogramot. A SKILL építési készségeket összemérő verseny és a Kutil junior szervezet projektjének is vezető partnere vagyunk.

 

Az Én HELUZOM építkezőknek

Szakadatlanul azon dolgozunk, hogy megkönnyítsük az építkezők dolgát. A 2019 évben indítottuk útjára az Én HELUZOM részt, amelyben információkat találhatnak a rendelésről, használati útmutatókat tölthetnek le, kiegészítő szolgáltatásokat igényelhetnek vagy kezdvezményeket válthatnak be partnereinktől. Minden egy helyen. Ahogyan annak lennie kell.

 

A HELUZ az első!

2012

Csehországban elsőként építettünk fel téglából egyrétegű falak alkotta minta passzív családi házat. Semmilyen utólagos szigetelés, csupán tégla.

2013

Az égetett falazóelemek első csehországi gyártójaként környezetvédelmi terméknyilatkozatot (EPD) kaptunk, a téglagyártás teljes folyamatának a környezetre gyakorolt hatását vizsgáló szempontok alapján. Az ilyen tanúsítvánnyal rendelkező termékekből, amelyek az épületek környezetvédelmi minősítéséhez rendkívül fontosak, egyelőre kevés van.

2015

2015 szeptemberében a vállalat valamennyi tégla termékére megkapta az EPD minősítést, az összes gyártóüzemében.   

2018

A HELUZ piacra dobta a HELUZ AKU Z 17,5 akusztikus téglát, az egyedi "Z" formájú csiszolással. A tégla szilárdságával, kiváló akusztikai tulajdonságaival, tárolhatóságával, karcsúságával, és elsősorban gyors építhetőségével tűnik ki – hogy csak a téglablokk legfőbb előnyeit említsük. Ennek az egyedi „Z” formának köszönhetően is sikerült elérni a csiszolt AKU téglákból épült vakolt fal esetében  Rw = 51 dB értékű hangszigetelést. Az ilyen téglákból épített falak külső falként, de elsősorban belső teherhordó szerkezetként használhatók, amelyekre kiválóan illeszkednek a HELUZ MIAKO födémek.

2020

Az alacsony energiájú épületek és passzívházak építésére szolgáló HELUZ FAMILY termékcsalád, a HELUZ FAMILY 3in1 teherhordó áthidalóval bővült, amely különféle külső árnyékolástechnikákkal ötvözhető. Az egyedülálló HELUZ áthidalók második generációjáról beszélünk, külső zsaluziák, rolók vagy árnyékolók beszereléséhez, amelyek nélkül ma már elképzelhetetlen az energiatakarékos házak építése.  Az árnyékolástechnika télen a lehető legkisebbre csökkenti a hőveszteséget, míg nyáron épp ellenkezőleg, megakadályozza a belső tér felmelegedését, és növeli az otthon kényelmét. 

A HELUZ családi vállalkozás a legjobban működtetett vállalkozásnak járó díjat is elnyerte a Best Managed Companies (BMC) nemzetközi program első csehországi évében. Bővebb információ a rangos kitüntetésről: ITT

2022

2022-ben helyeztük üzembe a HELUZ fejlesztő és vizsgálati központot Dolní Bukovskóban, amely további érdekes újdonságok ígéretével kecsegtet.

Ez a weboldal cookie-kat használ

Cookie-kat használunk a tartalom és a hirdetések személyre szabására, a közösségi média funkciók biztosítására és forgalmunk elemzésére. Weboldalunk Ön általi használatára vonatkozó információkat megosztjuk közösségi médiával, hirdetési és elemző partnereinkkel is, akik egyesíthetik azokat más információkkal, amelyeket Ön biztosított számukra, vagy amelyeket a szolgáltatásaik Ön általi használatából gyűjtöttek össze.

Engedélyezni az összeset
Testreszab

Cookie-k testreszabása