Épület típusa: | Közel nulla, alacsony energiaigényű épület |
Tervező: | ing. arch. Václav Kosnar |
Beruházó: | ing. arch. Václav Kosnar |
Fajlagos hőigény: | 50 kWh/(m2a)-ig |
Felhasznált HELUZ termékek
Némelyik házat észre sem veszi az ember. De van olyan is, amely már messziről feltűnik. – Azt akartam, hogy a háznak legyen egyénisége – mutatja be Václav Kosnar építészmérnök az általa tervezett épületet, amely a 2021-es szavazáson elnyerte az év HELUZ-háza díjat. Ami nem is csoda – az impozáns üvegezett oromzatot nem felejti el, aki látta.
– Ugyanazon a településen nőttem fel, ahol most lakom, és amint alkalmam nyílt telket vásárolni, azonnal éltem ezzel a lehetőséggel – kezdi elbeszélését a tulajdonos, aki egyben az épület tervezője is. – Nekem sosincs olyan kész tervem, amelyhez megfelelő telket keresnék. Mindig a konkrét telekre tervezek házat, a konkrét ügyfélnek. Először tágabb kontextusában vizsgálom a telket vagy a környéket, és a megfelelő utat keresem, nem pedig konkrét helyet. Így születik meg a fejemben az alapkoncepció. Aztán lassan a beltérbe helyezkedem, és onnan folytatom a tervezést, méghozzá belülről kifelé haladva. A két irány, nevezetesen a „kifelé” és a „befelé” tulajdonképpen szorosan összefonódik, nemcsak a tervezés során, hanem a mindennapi életben is – folytatja Václav Kosnar, aki ezúttal önmaga ügyfele volt.
Vidéki ház modern elemekkel
– Ház tervezésekor az ügyfél elvárásait és a telek adottságait egyaránt figyelembe kell venni, mindkettővel összehangolva az építészeti és a műszaki tervezést. Nem volt ez másként ebben az esetben sem, amikor önmagam ügyfele voltam. Komoly feladatot jelentett a helyes út megtalálása. A vidéki házakhoz nyeregtető illik. A hagyományos formanyelvhez a mi házunk is hű maradt, de modern elemekkel tette izgalmasabbá – magyarázza Václav Kosnar.
A HELUZ FAMILY 30 téglából épült, T alaprajzú ház fő része egy téglalap alaprajzú (13,6 × 6,6 m-es) kétszintes, nyeregtetős rész. Ehhez az északi oldalon merőlegesen kapcsolódik egy lapostetős földszintes épületrész (13,4 × 7,85 m). A szibériai vörösfenyő lécekből kialakított szellőző homlokzattal rendelkező ház domináns eleme a magas ablakos főhomlokzat. A nyeregtetőt antracitszínű falcolt alumínium tetőlemezek borítják. A homlokzatot a lécek mellett antracit trapézlemezek alkotják. Az ablakok és az ajtók szintén antracitfelületű alumíniumból (Schüco) készültek, akárcsak az összes bádogoselem. A ház a hagyományos vidéki építészet jegyeit viseli magán, modern minimalista elemekkel kiegészítve.
Egy világ
A telek sajátossága, hogy az utcára néző déli oldala viszonylag keskeny. – Lényegében háromszög alakú telekről beszélhetünk, amelynek déli csúcsa néz az utcára. Erre kezdetben akadályként tekintettem, hiszen az az ideális, ha a ház déli oldala a belső kert felé néz – magyarázza Václav Kosnar építész. – Végül azonban sikerült a hátrányból előnyt kovácsolnom. Ennek eredménye az üvegezett oromzat, amely nem csupán „egyéniséget” kölcsönzött a háznak, hanem a belteret is elegendő természetes fénnyel látja el.
A főhomlokzat domináns jellege a beltérben is megmutatkozik, ahol a nappali egészen a galériás emeletig nyílik. A ház hosszanti tengelye észak-déli tájolású. A konyhát és az étkezőt is magában foglaló nagyszabású, 60 m2-es fő lakótér a lenyűgöző üvegezett oromzat mellett két, egymással szemközti ablakkal is rendelkezik az étkezőasztal tengelyében – az egyik az erdőre (kelet), a másik a kertre (nyugat) néz. Ezeken keresztül a ház két oldalán kialakított teraszra is ki lehet lépni. Az étkező és a nappali közé egy finom érzékkel kialakított kandalló került, amely funkcionális elkülönítője és egyben esztétikus kiegészítője ezeknek a tereknek. A földszinten található még a szülők hálószobája és az egyik gyerekszoba, valamint egy fürdőszoba és edzőterem. A technikai helyiség és a vécé a konyha mögött kapott helyet. A nappaliból lépcső vezet az emeletre, ahol a galériával összekapcsolt közlekedőbe torkollik. Az emeleten egy további fürdőszoba és két gyerekszoba található. Az emeleti közlekedőről keskeny lépcső vezet a tetőtérbe, ahol a tulajdonos egy „dühöngő” kialakítását tervezi.
A ház központja a konyhát, az étkezőt és a nappalit magában foglaló közös tér. Ez áll a legközelebb a tervező szívéhez. – Itt gyűlik össze a család, az idő nagy részét itt töltjük. Tágas és kellően megvilágított teret akartam kialakítani, a lehető legjobb kilátással. Ez magyarázza a három égtáj felé nyíló ablakokat, aminek köszönhetően itt reggeltől estig süt a nap. Tökéletesen megvilágított, napos közös terünk van – büszkélkedik a tulajdonos.
A beltérben nemcsak a már említett oromzat, hanem a homlokzati falécek is szerepet kapnak. – Azt szerettem volna, hogy a beltér rímeljen a homlokzat jellegére, hogy a kettő harmonizáljon egymással – magyarázza az építész a koncepciót. Ezért a hálószobában és a gyerekszobában egy-egy fal vörösfenyő lécburkolatot kapott, a vécében pedig az álmennyezet készült ebből az anyagból.
A HELUZ tégla kínálta a legjobb ár-teljesítmény arányt
Télen energetikai szempontból előnyösek a magas ablakok, míg nyáron Climax külső redőny és Schüco alumíniumrendszerbe épített háromrétegű hőszigetelő üveg védi a belteret a túlzott melegtől. A kellemes hőérzetet azonban elsősorban a HELUZ FAMILY 30 csiszolt téglából készült falazat biztosítja. Hőszigetelő tulajdonságainak köszönhetően ez az építőanyag passzívház építéséhez is megfelel. – Az első nyarat (még homlokzatburkolat nélkül) redőnyök nélkül is jól átvészeltük. A rendkívül gyorsan felmelegedő faházakkal ellentétben a téglafalazatban lassabban halmozódik fel a hő, így még az egyhetes trópusi melegeket is ki lehetett bírni – meséli az építész, majd nevetve hozzáteszi: – Végtére is a mesében is arra jutott a három kismalac, hogy a falazott ház a legjobbJ.
A szellőző homlokzatos külső fal építéséhez HELUZ FAMILY 30 csiszolt téglát választott, a válaszfalak és az ablakáthidalások kialakításához pedig a HELUZ rendszer teljes kínálatát igénybe vette. – Csakis égetett téglában gondolkodtam, mert bízom ebben a hagyományos építőanyagban. A HELUZ tégla kiváló ár-teljesítmény arányt kínál. A HELUZ FAMILY típust választottam, mert remek hőszigetelő tulajdonságokkal és a kellő szilárdsággal is rendelkezik. Ráadásul a HELUZ jó műszaki támogatást nyújt – hangsúlyozza az építész.